"Ennek a világnak a szépsége, gyönyörűsége mind ott hever a lábunk előtt, csak éppen le kell hajolni érte."

Valamikor a kezdetek kezdetén az "ember" ujját a sárba mártva gondolatait vetítette a barlang falára, hogy azok az idők végeztéig megmaradjanak és vezessék őt a világmindenség ösvényein. Hogy valójában mit is gondolhattak őseink amikor a lelkük mélyéről feltörő érzéseikkel hadakoztak, azt mára már senki sem tudná pontosan meghatározni. Valamilyensféle visszaigazolása az embernek a természet felé, amelyben egységét a többi élőlénnyel együtt és nem abból kitaszítva képzeli el. Bár a vadászjelenetek az embernek a természet és az élőlények fölé való emelkedését sugallják, ez csupán a modern ember képzeletszürőjének tükre. Sokkal több van a falakra írva vagy vésve, mint a félénk ősembernek a természet felett aratott győzelmének sikerdiadala. Sokkal inkább beszélhetnénk a tudatára ébredt, a környezetét értelmezni és megörökíteni próbáló ember önmaga feletti diadaláról, a tudatnak a tudatlanból való kiszabadulásáról. Fel sem foghatjuk, hogy mit érezhetett az "alkotó ember", amikor a falakra dörzsölgette a föld sarának színeiből a végtelent, az Időt; amikor ráébredt a pillanat erejére, annak varázsára; amikor még gondolatait átszőtte az ébredés mellett a holt anyag suttogása; amikor még hallotta a Végtelen Szavát. Az anyag suttogása ösztönözte arra, hogy megörökítse a paradicsomi állapotot, hogy a kő eszközével kifejezze mindazt ami örökkévaló. Idővel ráébredt arra, hogy ez az egyensúly nem örökkévaló, ahogyan megérezte az Idő Kerekének könyörtelen körforgását és kíváncsiságának kiemeríthetetlen szomját. Az egyértelműt egyre inkább elvontakoztatva eljutott lassan a magától értetődőnek az elemzéséhez, amely végérvényesen összezavarta és a Keserűség, az Önzés és a Kitaszítottság Útjára terelte. Lassan elhagyta ősszentélyeit az "ember", kivonult templomából, abból a barlangból, amely évszázadokon keresztül ölében tartotta és lassan apránként elfeledte a Végtelennek Hívó Szavát.

---

Az ősanyagművészet a természet adta anyagokból teremt és építkezik. Fő célja az ősanyag őseredeti állapotának megőrzése és sugallatának követése. Anyaga minden olyan természetben fellelhető anyag, amely  az őskori barlanrajzokhoz híven állja az Idő Kerekét vagy az Idő Vasfogát.  Színvilága a "Föld Sarából és Örleményéből" táplálkozik. Ennek a technikának nincsenek térbeli és időbeli határai, szinte szükségszerűen ki kell lépnie a kép alkotta keretekből! Ez az irányzat a természet az Ősanya és az ember egyensúlyát és szerves kapcsolatát keresi, a természet rendezetlenségében rejlő rend megteremtésére törekszik, miközben a minden élőnek és "holt"-nak a szerves összekapcsolásán fáradozik.

"Kőbe zárt nő" - őseredeti természeti alkotás

Oldal: Ősanyagművészet
Szentkeresztbányai Mihály István honlapja - © 2008 - 2024 - kokep.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat