“Ha csúszik a Föld!”

Tövissi József egyetemi tanár cikke alapján

      A lövétei 1970-es földcsuszamlás károsultjai azóta új utcasort építettek maguknak az ún. "Újnegyedet", a Kutyadomb környékén azonban még mindig csúszik vagy csúszhat a föld. Lövétén 1913-ban végbement lejtős tömegmozgás a völgy Ny-i lejtőjén, a község É-i részén történt (Pósfalutól délnyugati irányban). A mozgó föld területe kb. 1 km² (1000 m hosszú és 900 m széles). A Pokol-Láz hegyhát 877 m magas fennsíkját 50-80 m vastag andezittufa és breccsa rétegsáv borítja, mely kék palás agyagra települt rá. A palás agyag alatt sótömb van. A patak partján épült malom alapozásakor a sóréteget feltárták. A Pokol-Láz fennsíkja 4,5 km² kiterjedésű és dél felé lejt úgy, hogy a fennsíkra hullo csapadék nagy része Lövéte fölött a Kishomoródba folyik. A víz a laza tufa és konglomerát rétegen át bszivárog, s a kék agyagréteg felszínén gyűl össze, s a hegyoldalon számos bővízű forrásban ömlik a lejtőre. Ezek a források közvetlen okozói a hegyomlásnak.

      Az 1912 és 1913 évi rendkívül sok csapadék a források vizét megszaporította, a régi vízlevezető csatornák nem voltak képesek ezt a vizet levezetni, s a víz az egész lejtő also rétegeit átitatta. A nedves földréteg lassan lefelé indult, így a felső tufa-breccsa retag elvesztette természetes támaszát, s óriási nagy tömzs (200 m hosszú, 5 m magas és 50 m széles) szakadt le belőle. A fold mozgása nem egyenletes, hanem a rétegek víztartalma szerint változik. A nedvesebb gyorsabban csúszik, mint a szárazabb. Ekkor 76 ház dőlt össze és több mint 100 melléképület megrongálódott. Az 1913-as földcsuszamlás 1970 július 14-én, vasárnap 13 órakkor megismétlődött sziklaomlás nélkül. A csúszás még ma is tart!

A Pokol-Láz keleti oldala, a Kőszirtalja nevű határrész az 1913-as földcsuszamlás után 3-4 év alatt újra szántófölddé alakult, mivel az volt akkor Lövéte legfontosabb búzatermő területe. A kirendelt utászok a lakosság segítségével a leszakadt terület fölött 100-150 m-re vízlevezető árkot készítettek, egészen a földcsuszamlás északi részén levő Egres patak völgyéig, így megakadályozva a víznek a suvadás területére való jutását. A szakadék alatt keletkezett tó vizét (“Feneketlen Tó”) is nyíltárokkal levezették. Az 1913-as Pokol-Láz tetőn épített vízlevezető sánc rendeltetése lassan feledésbe merült. A kaszálótisztításból összegyűlt ágakat, kivágott bokrokat a sáncba “hajigálták”.

A sáncot mára már égerfa cserjék vették birtokukba. 1967 körül a sánc egy részét betömték, hogy szekérrel át lehessen járni rajta. Elzárva a víz útját, esőzések alkalmával a víz az 50-60 m magas kőszikla közepén vízesésként zuhog a suvadás területére. Az 1970-es gyros hóolvadásból származó víz, valamint a gyakori esőzések vize így közvetlen a csuszamlás területére került. Így jött létre a 70-es földcsuszamlás.

      A szeletes földcsuszamlás összetörte a mezőgazdasági területeket, megszaporodott a hepe-hupák száma. Létrejött 5 nagy és mély, valamint számtalan apró tó. A csuszamlás területén megszámlálhatatlan forrás van. A földcsuszamlás középső része elmocsarasodott, számtalan nádast lehet találni. Sok patakocska csörgedezik a hupák alatt eltűnve, majd forrás képében folytatva útját a lejtőn. Nagy a rejtett vízmedencék száma is a feltételezések szerint. Így az állandóan nedves termőtalaj és az alatta levő képlékeny márga magában hordozza egy újabb földcsuszamlás lehetőségét!

      Hogyan lehet védekezni a földcsuszamlás ellen? A csúszás veszélyét csökkenteni lehet, sőt esetenként teljesen meg is lehet szűntetni. Egyik fontos feladat a vizek levezetése, rendezése és a vad patakok szabályozása, és annak megakadályozása, hogy a hegy felőli tereplejtőkről csapadékvíz jusson, szivárogjon a veszélyeztetett területre. Ezért a területet általában olyan patkóalakban vezetett övárokkal kell körülhatárolni, amely alkalmas a felső fekvésű felszínről érkező vizeket felfogni és a mélyebben fekvő völgyekbe vezetni. Meg kell gyorsítani a veszélyeztetett területre esett csapadék lefolyását (mesterséges árokhálozattal). Jelenleg a következő munkálatokra lenne szükség: az 1913-as vízlevezető árok tisztítása, mélyítése. A hegytetőn fakadó források vizét melyek ma a hegyomlás alatt tavat formálnak, fent a források szájánál fel kell fogni s levezetni. A levezetés legcélszerűbben a lejtő északi végén lévő régi vízlevezető árokban oldható meg. A lejtő also részén fakadó forrás vizeket, melyeket a volt szántóföldeken levő hegyi nád árul el, fel kell fogni s nyílt árokban levezetni, hogy az altalajba ne szivároghasson (mára a település folyamatosan növekvő vízigénye és az ivóvízként ezen a részen befogott források a beszivárgást lényegesen csökkentik). A védekezés során felvetődött a hegyoldal fásítása. Az ültetéssel a már labilis egyensúlyba jutott földtömegek csúszását nem lehet megakadályozni. Nedves hordalékfelületek megkötésére a mi éghajlatunk alatt alkalmas az éger gyökérzete, de sikeres az akác is (gyorsan növő, vágás után terebélyesedő gyökerével megköti a talajt). Védekezés növényzet nélkül el sem képzelhető! Nyílt árokhálozattal lényegesen csökkenthető a vízmennyiség, de a talaj és rétegvizeket ezekkel elzárni nem lehet. A szárító hálózat legfőbb alkotó eleme a szivárgó (mesterséges föld alatti vízlevezető út, mely a talaj és rétegvizek leszivására alkalmas) vagy ún. dréncső-hálózat.

Oldal: A lövétei suvadás
Szentkeresztbányai Mihály István honlapja - © 2008 - 2024 - kokep.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat